"A pillangónak nem hónapjai, hanem percei vannak. És van elég ideje." Rabindranath Tagore
Sikerült megnyitni? Vagy máris tovább olvastál, hogy majd később megnézed? Mégis nézd meg inkább előbb...
Sikerült végignézni? Adtál magadnak négy és fél percet ezen az átlagos hétköznapon lassú zenét hallgatni, pillangók röptét csodálni?
Sokan mondják, akik látnak tai chizni, hogy a mai világ hétköznapjaiba beilleszteni a tai chit nehéz lehet. Azt mondják, akik még nem próbálták, hogy a hétköznapjaik a rohanásról szólnak. Nincs elég idő sokszor azokra a tennivalókra sem, amit meg "kell" csinálni, mert a nap csak 24 órából áll. Azt mondják, hogyan is lehetne az elvárások és megfelelések szorításában, és az örökös versengésben megengedni magunknak azt, hogy olyan dolgokat tegyünk, amit a lényünk, a természetünk valóban igényel, és akkor tegyük, amikor szeretnénk.
Tudja vajon mindenki, hogy a lénye mit igényel valójában?
Az érzéseink mint egy pontos műszer ezt mindig jelzik: feszültség keletkezik, tehetetlennek érezzük magunkat. Igyekszünk büszkék lenni arra, hogy milyen kötelességtudóak vagyunk, és meg tudjuk tenni, amit "kell"... így a büszkeség jó érzésével sikerül ideig-óráig elnyomni annak a rossz érzését, hogy az a valami, amit épp tennünk kell, nem a lényünkből fakad. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezen lazítsunk, mert akkor nem leszünk elég elismertek, sikeresek, nem tudunk lépést tartani a többiekkel. Valóban így van? Nincs időnk megismerni magunkat, sem másokat. A kapcsolatok véget érnek, mielőtt elmélyülhetnének. Sokféle dolgot csinálunk párhuzamosan, ezáltal felszínesen, és az első problémánál inkább megyünk tovább, mint hogy időt szánnánk megfigyelni a működését, majd jobbá tenni...
Ma legtöbbször egy írásban csak a bekezdések első mondatát olvassuk el. (Ez egy új bekezdés első mondata volt, remélem, még olvasod... :D) Ma egy filmben már tizedmásodpercenként változnak a képek. Már nincsenek olyan hosszú jelenetek, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a néző végigkísérte, amint a főhős elsétál a helyszín egyik végétől a másikig egy egész percen keresztül, (s közben át tudta élni mi zajlik épp benne, gondolatai ébredhettek, hogy ő vajon mit tenne a szereplő helyében) Van, hogy osztott a képernyő, egy hírműsorban pl. Amiről szó van, azt látjuk a kép bal oldalán, aki beszél róla a kép jobb oldalán van. Alul egy csíkon betűk futnak, mely egy teljesen más hírt tartalmaz. Ezt mind egyszerre felfogjuk (és telefonálunk, vagy nézünk valamit még a neten közben). Ettől aztán az ingerküszöbünk már ott tart, hogy ennél kevesebb hatást unalmasnak érzünk, és türelmetlenné válunk.
Tehát hogyan is férne bele ebbe a világba a tai chi lassú mozgásvilága, ami külső szemlélő számára halál unalmasnak tűnhet? Hogyan is lehetne beilleszteni a versengés világába a nem versengést, a külsőségek világába a befelé figyelést, a felszínes tevékenységek közé az elmélyülést? Hol van helye a "tedd, urald, tervezd meg, teremts" elvárásokkal teli világában a "figyeld meg... engedd megtörténni... hagyd kialakulni... fogadd el... élvezd, milyen csak lenni..." mentalitásnak?
Világunk a Yin és a Yang egyensúlyára épül. A Yang: az aktív, a gyors, a teremtő energia nem létezik önmagában, szükség van a Yin nyugodt, lassú, befogadó esszenciájára is. A Yang elindítja a folyamatot, a Yin kiteljesíti. Ha fát ültetünk, először Yangra, aktív cselekvésre van hozzá szükség. Oda kell vinni a csemetét, ki kell ásni a földet, meg kell öntözni. A folyamat elindult. Ezután mindenféle Yang aktív tevékenység már hátráltatná a folyamatot. Ha minden nap kihúzzuk a földből, hogy ellenőrizzük, nőtt-e már a gyökere, majd újra visszaültetjük, nem gyorsíthatjuk fel a növekedését ezzel, sőt, esélyes, hogy megöljük vele. Most a Yin ideje következik. Meg kell várni, amíg a föld, a víz, a napfény, a fában lévő élet együttesen működni kezd. Ez időt igényel. Mégpedig a természet által megszabott mennyiségű időt.
A két ellentétes erő egymást kiegészíti és szabályozza. Ahogyan minden nap van nappal, és van éjszaka, ugyanannyi Yin típusú időnek kellene lenni az életünkben, mint Yangnak. Éppen azért volna nagyon nagy szükség a tai chira, hogy visszahozza az életünkbe, amit valahol elhagytunk, vagy megelőztünk a nagy rohanásban. A folyamatok kialakulására fordítandó szükséges időt a természet szabja meg. Hiába akarjuk gyorsabban, vagy több vasat a tűzbe tartva ezt kijátszani, a fejlődésünkhöz idő kell. Ha nem adjuk meg neki, ellenállás, feszültség ébred, de a dolog ettől nem fog gyorsabban változni. A gyermek sem születhet meg hamarabb, ha ügyesek vagyunk, vagy ha a témában minden könyvet elolvasva felkészültebbek, csak a neki megfelelő tempóban fejlődhet.
Lehet-e málnát, vagy paradicsomot termeszteni télen, mert nincs türelmünk megvárni a nyarat? Persze, hogy lehet. Sok-sok energiaráfordítással meg lehet teremteni az ehhez szükséges körülményeket. Melegházat fűtve, tápanyagot hozzáadva, hogy a természet ellen dolgozva véghez vigyük az akaratunkat. Ugyanehhez nyáron nincs szükség sem energiaráfordításra, sem erőfeszítésre. Ahogy a hajó is gyorsabban halad, ha megvárja a dagályt, és erre "elveszteget" pár napot, mint hogy akkor induljon el, amikor az áramlás nincs a segítségére. Valójában a természettel szemben létrehozott erőfeszítéssel nem csak az időt veszítjük el, hanem a rááldozott energia is kárba vész.
Az életünk sok területén a természetes törvényszerűségeket nincs időnk megfigyelni, nem tudatosítjuk őket, ezért nem is tudunk róla, hogy vannak. Így nem tudhatjuk, mikor miben segítenek bennünket a természetes áramlások. A tai chi megtanít figyelni, megfigyelni. A megfigyelések alapján dolgokat megélni, tapasztalni és tudatosítani. Olyan tempót követni, ami összhangban van a természetes világ működésével. Kihasználni a természet törvényszerűségeinek segítségét.
Lassíts... állj meg... nézz körül! Ekkor a pillanat kitágul, és a világ olyan titkait látod majd, amiket nem lehet észrevenni rohanás közben. Van rá idő. Arra van idő, amire akarod, hogy legyen. Az eleinte akarattal megteremtett tai chira szánt idő hosszú távon megtérül. Lassan beleúszik a mindennapokba, és azon veszed majd észre magad, hogy rohanás, feszülés és stresszelés nélkül is működnek a dolgok az életedben.
