A leghosszabb út az edzőteremig vezet. Ezt tanítják a
Mesterek.
Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor hazaértünk végre a munkanap
végén, és vissza kéne indulni edzésre. Elfáradtunk nagyon aznap, vagy csak a
hangulatunk rossz, valami más probléma miatt. Esik az eső, szakad a hó, nem
esik jól kimenni. (Mért nem találták már fel a teleportációt? J
)Fáj valamink, vagy csak simán lusták vagyunk.
Aztán a helyzet fokozódik a következő hetekben, mert akkor is könnyebb
abba belegondolni, hogy már a múltkor se voltam, lemaradtam, a jövő héten meg -
már most tudom, hogy nem fogok menni,
mert -, a munkahelyen értekezlet/záróbuli/csapatépítő tréning/vizsga stb. lesz.
Akkor nem megyek ma se…
Pontosan tudjuk pedig, hogy ha rossz a hangulatunk, együtt
gyakorolni olyanokkal, akiknek jobb hangulata van, pozitívan hat. Ha valamink
fáj, akár testi, akár lelki probléma, a tai chi és a chi kung segít, és otthon
egyedül nehéz nekikezdeni. Vizsgaidőszakban a mozgásra fordított idő megtérül,
hiszen a folyamatos szellemi leterhelést oldja, ha mozgunk kicsit,
felfrissülünk szellemileg, utána újra könnyebb leülni tanulni, koncentráltabban
megy, gyorsabban halad. Sőt, a tai chi ebből a szempontból speciális is, mert energiát
gyűjt, ezért utána több órán át frissek vagyunk, míg nélküle két órával
hamarabb dőlnénk ágyba. Pontosan tudjuk, hogy bármilyen negatívak voltunk edzés
előtt, ha erőt veszünk magunkon és elmegyünk tai chizni, utána jobban fogjuk
érezni magunkat.
Ha nehéz időszakon megyünk keresztül, muszáj, hogy valami
erőt adjon, hogy legyen egy hely, ahol magunkra figyelhetünk, feltöltődhetünk,
ezért ilyen időszakokban még sokkal többet kéne gyakorolni, és edzésre menni.
Tudjuk. Mégis, az a tapasztalat, hogy az ilyen időszakokban hajlamosak vagyunk
félretenni azt, amitől jól érezzük magunkat, mintha a nehézségek csak akkor
volnának megoldhatók, ha az ember közben küzd, szomorú, gyenge, ne is merje
magát jól érezni, amíg ezeket meg nem oldotta. Ennek ugye pontosan az
ellenkezője igaz… Akkor tudjuk a nehéz időszakokat átvészelni és a problémákat
könnyebben megoldani, ha közben jól vagyunk, lelkileg erősek tudunk lenni, ha
találunk olyan helyet, társaságot, tevékenységet, ami örömöt ad, amiben feltöltődhetünk.
Amikor úgy gondoljuk, hogy valamely feltétel hiányzik hozzá,
például:
-
Az edzés időpontjában épp hazaér a család és vacsorát
kell nekik adni. Nem értenék meg, hogy ilyenkor ne legyek otthon velük.
-
Nincs időm rá, sokat kell dolgoznom.
-
Sok időm van, mert nincs munkám, így viszont pénzem
sem, hogy másra költsem, mint a napi betevő, és az energiám a munkakeresésre
megy el.
-
A párom nem értené meg, hogy elmegyek nélküle a
szabadidőmben, és nem vele vagyok. Féltékeny lenne. Stb.
Az a pillanat, amikor minden rendben van, és semmi sem
hiányzik ahhoz, hogy elkezdjem amit szeretnék, sosem jön el. Mindig lesz
valami, amit még épp meg kéne hozzá oldani. Erre várni nem érdemes. Ha az egyik
feltétel teljesül, egy másik akadály érkezik. A tapasztalatom az, hogy ha az
ember valamit komolyan vesz, a feltételek valamilyen csodálatos módon apránként összerendeződnek. Segítség érkezik nem várt formákban. Ha valóban komolyan gondolom,
hogy akarom ezt, és kitartóan akkor is mindent megteszek, hogy csináljam, mikor
úgy néz ki, nem tehetném, a segítség megérkezik. De csak akkor. Ha kitaláltam
egy félmegoldást, pl. ha elenged a főnök megyek edzésre, ha nem, akkor nem -,
akkor nem jön segítség, hisz találtam valamiféle megoldást. De ha nem érem be
félmegoldásokkal, és kitartó vagyok, segítség érkezik. Váratlan bevételi
forrás, felszabaduló idő, új barát, aki elkísér, sőt: a családtagok és kollégák rájönnek, hogy az a
valami nekem nagyon fontos, és olyan komolyan veszem, ahogy ők azt nem tudnák, elkezdenek
tisztelni érte, tiszteletben tartják, majd elfogadják a döntésem. Idővel rájönnek,
hogy ha csinálhatom, az nekik is jó, mert a többi napon, amikor velük vagyok,
harmonikusabb vagyok.
Volt egyszer egy lány, huszonéves, csendes, visszahúzódó.
Dolgozott egy munkahelyen, ahogy bárki más, örült, hogy van munkája, ahogy
bárki más, és túlórázott ha kellett, hogy ki ne rúgják, mint bárki más. Majd
rátalált a tai chira. Szerda esténként fél 6-kor elindult a munkahelyéről, hogy
odaérjen az edzésre. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy benn kellett maradnia
tovább, olyankor benn maradt, és érezte, hogy nagyon fontos lenne neki most
edzésen lenni, mert sokat segít, változik, fejlődik általa, vagyis
összességében sokkal hasznosabb lenne, mint még egy órát a munkahelyen maradni.
Egy szerdai napon aztán fél 6-kor el akart indulni, de szóltak neki, hogy még
maradni kéne. Vett egy nagy levegőt, összeszedte a bátorságát és azt mondta:
Tegnap benn voltam 7-ig, ha kell, holnap is benn maradok tovább. Most pedig elmegyek tai chizni. És kiment a
szobából. Főnökök és kollégák meglepődtek. A csendes, mindig fegyelmezett
kollegina lázad?! Egyáltalán mijcsi az a tajcsi amiért vállalja az ütközést, a munkahelyi
vitát, esetleg a kirúgást? Bármi is az, fontos lehet neki! Eltelt pár hónap, és
látták rajta a változást. Egy idő után aztán, szerda este megkérdezték: fél 6 van, nem indulsz? És ő elindult, és sosem
hiányzott. Fél év múlva pedig a főnöke eljött edzeni…
A tapasztalataim azt mutatják, akkor lehet a legtöbbször odaérni az edzésre, ha az ember nem foglalkozik azzal mikor mennyit nem volt ott,
mi lesz a jövőben, vagy milyen akadályok állnak az útjában, csupán ennyit:
MA jó lesz, MA sikerül, és megoldom,
hogy MA ott legyek. A holnap pedig szépen apránként felépül a MÁkból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése