Tél - A Víz Elem évszaka

                                                           

Kedvenc bölcsesség rendszerem, a kínai Öt elem tana és a rá épülő Kínai asztrológia szerint a tél időszaka a Víz Elemhez tartozik. Ekkor csökken a fény, és a meleg, a természet visszahúzódik, szinte halott állapotba kerül. Megszűnik a növények burjánzása, csendben elbújnak téli álmot aludni az állatok, eltűnnek a rovarok, elhallgatnak az énekesmadarak. Ahogy a víz alkalmazkodik ahhoz a formához, amit kitölt, úgy alkalmazkodnak a természet Víz Elemű erejéhez az élőlények.

                                       kép: unsplash.com

A Yin nem csupán a Yang hiánya

A Víz a legerősebb Yin elem. A másik négy Elem: a Fa, a Tűz, a Föld és a Fém is változó mértékben, de nagyobb arányban Yang, és kevésbé Yin. A Víz a leglágyabb, mégis nagyon erőteljes hatású Elem. Tőle kapjuk, ami nyugodt, ami hideg, csendes, és mozdulatlan. Ahogy a víz képes eloltani a tüzet, úgy képes megállítani a Víz Elem a belőle áradó Yin erejével a többi Elem Yang erejét. Olyannyira, hogy maga a víz is, bár a természetben önmagától nem mozog, de mozgékony, vagyis bármilyen hatás éri,  legyen az lejtő, szél, vagy gravitáció, arra mozgással reagálva alkalmazkodik, ilyenkor télen, a Víz Elem uralta időszakban csendes mozdulatlanságba dermed, nem folyik, nem mozog, megfagy. A természet azt súgja, hogy álljunk meg kis időre, készüljünk fel egy új ciklusra, ahogy a növények és az állatok is így tesznek, míg várják a tavaszt körülöttünk. Tudni várni, amikor arra van szükség, nagyon fontos Yin erő.

Összhangban a természettel

Tudatosan megélve az ilyen téli időszakok kedveznek annak, hogy bekuckózzunk, egy forró tea mellett együtt legyünk, pihenjünk, ne most loholjunk megvalósítani mindent. Ahogy nagy hóban haladni előre csizmában és nagykabátban lassabb, és nehezebb, mint más évszakokban, ilyenkor érezhető, hogy bármilyen nagy erőkkel próbálunk valamit megvalósítani, mintha minden és mindenki az ellenkezőjét akarná. Nem kapunk szabad utat, vagy segítséget, valahogy nem haladnak gördülékenyen a dolgok.

Sokan érzik magukban, hogy ilyenkor jó volna többet aludni, jó volna többet otthon lenni, néha órákig csendben lenni és nem mozdulni. Úgy gondoljuk, talán valami baj van velünk, holott ha körülnézünk, látható, hogy a bolygó természetben élő növényei és állatai, valójában minden élőlény így tesz körülöttünk. Ez a felkészülés, a tervezés időszaka, amikor az ősszel elvetett mag mozdulatlanul várja az új napfényt, az új erőt, energiát, hogy majd növekedésnek indulhasson. Mi is akkor vagyunk harmóniában a természettel, ha majd a Víz időszak után kezdünk bele új dolgokba, hogy megvalósulhasson mindaz, amit mindaddig magunkban dédelgetünk.

Elmélyülés és empátia

Érdemes megkeresni az olyan örömet adó tevékenységeket, melyekhez csend és nyugalom kell. Más élmény ilyenkor pl. a hímzés, a gyertyaöntés, vagy az illatszerkészítés, a festés, a  fafaragás, a novellaírás, mint más évszakokban, mikor az egész világ nyüzsög, éget a Nap, és minden percben valami kifelé hív a szobából. Ezekhez a tevékenységekhez idő és elmélyülés kell. A régi korok kézművesei is télen készítették el a portékáikat, amit aztán a tavaszi és nyári vásárokra vittek. Télen otthon egyedül a családjukkal voltak nyugalomban, míg nyáron sokat utaztak, sok emberrel találkoztak. Miközben az ember belefeledkezik az alkotásba, meditatív állapotba jut, és ez olyan dimenzióját nyitja meg a bölcsességnek, ami az intuícióban gyökeredzik, és a tapasztalatból születik.

Nemcsak a bölcsességet kapjuk a Víz Elemtől, hanem azt a fajta érzékenységet is, amivel bele tudjuk élni magunkat mások helyzetébe. Ezért előtérbe kerül ilyenkor a lélek, és az érzések. Könnyebben fordulunk egymás felé, és segítünk azoknak, akiknek szüksége van rá. Víz időszakban kívülről sötétet, hideget, csendet kapunk a természettől, ezért az életünket, és egymás életét a bennünk lévő fénnyel tudjuk megvilágítani és a bennünk lévő melegséggel tudjuk felmelegíteni. Erősebben egymásra tudunk hangolódni, mint máskor, így a téli ünnepekkor szeretteinkkel, embertársainkkal együtt töltött órák adnak feltöltődést.

Figyeljünk a természetre, és a belső érzéseinkre! Nincs olyan növény, ami egész évben virágzik. Mi sem tudunk a maximumon lenni mindig. Amikor a természet megnyugszik, nem kellene nekünk sem vele szemben megpróbálni máshogy működni. Amikor a természet felkészül egy új ciklusra, mi is érezzük télen, hogy erre van szükség, és engedjünk neki. Amikor a csend ideje van, akkor a csend ideje van…

Még nincs késő...

 

fotó: pixabay.com

Sokszor hallom azt a szállóigévé vált mondatot, hogy majd ha nyugdíjas leszek lesz időm rá… Valójában azonban, ahogy telnek az évek, egyre kevésbé érzünk indíttatást új dolgokba fogni. Amit nem kezdtünk el gyerekként, arról azt gondoljuk, már nem tanulhatjuk meg, vagy ha igen, akkor „minek”. Minek, abból a szempontból, hogy már nem lesz az a hivatásunk, nem leszünk benne a legjobbak. Biztos, hogy ilyen célra van szükség?

Eleinte az volt az érzésem, hogy mindenből amit elkezdtem, épp kiöregedtem. Hét évesen már késő elkezdeni a klasszikus balettet, hiába táncoltam mióta lábra álltam. Kilenc évesen a teniszedző azt mondta, korábban kellett volna jönni ahhoz, hogy élvonalbeli sportoló lehessen belőlem, pedig  már három éves koromtól sportoltam, ritmikus sportgimnasztikát, és tornát. Még volt néhány iskola és tevékenység, ahova későn értem oda. Valakik szerint, valamilyen szempontból…

Mindig is volt egy mozgásművészet és egy kreatív vonal az életemben, ami végigkísért.  Most úgy látom, ez a fajta célorientált felfogás, hogy csak az sportoljon, akiből olimpikon lehet, vagy az tanuljon énekelni, aki operaénekesnek készül, nem csak hogy alapvetően hibás, de azt éri el, hogy az emberek nagy része egyáltalán nem fog mozogni, sem olyan kreatív, vagy művészi tevékenységet végezni, ami „nem jó semmire”.

A művészet a lélek nyelve!

A léleknek szüksége van rá, hogy olyan tevékenységben merítkezzen meg, amit élmény csinálni. Csak úgy. Nem azért, mert pénzt hoz, nem azért, mert aranyérmet lehet vele nyerni, ezek az anyagi test céljai.  A lelkünknek az kell, hogy  jó érzés legyen  a  folyamat, míg megtanuljuk, jó érzés, amikor valami sikerül, amiről addig azt hittük, nem vagyunk rá képesek. Jó érzés, ahogy ügyesebbé válunk általa, jó érzés, hogy azt, akik vagyunk bele tudjuk rakni egy alkotásba, egy koreográfiába, egy zenei motívumba, vagy egy csipketerítőbe. A lelkünk nem akarja az alkotást eladni és hasznosítani, csak megalkotni akarja, hogy kiteljesedjen általa.

Amikor a rajz órán egy kisgyerek az alkotására csak négyest kap, kudarcként éli meg. Hiszen ő a lelkéből hívta azt elő, a legjobb tudásával, meg akart valamit mutatni önmagából az embereknek. Ha van akár egyvalaki az osztályban, aki nála „jobban” rajzol, már nem kaphat ötöst, mert akkor a „jobb” mit kapna, hatost? Így megtanulja, hogy nem ő a legjobb, és nem lesz kedve rajzolni. Valójában ki, miért, és milyen alapon dönti el, hogy melyikük rajza a jobb? Lehet, hogy Picasso, Munkácsy és Monet festményei közül én azt szeretem legjobban, amit Te nem raknál ki a falra. Az alkotás lényege az volna, hogy az ember valamit magából megmutat, hogy a lényét kiterjeszti, belerakja az alkotásba. Hogy arra azután ki rezonál, és ki nem, az már más kérdés, és nem kéne, hogy minősítse az alkotót.

Emlékszem, milyen érdekes élmény volt, mikor egy kupacnyi anyuka között én is megpróbáltam babát varrni. Mindenki ugyanazt a sablont kapta amiből kiszabta a baba testrészeit, mégis az egyik magasabb lett, a másik  soványabb, vagy ducibb. Felöltöztetve aztán, hajat és arcot kapva valahogy minden baba hasonlított az anyuka  saját élő gyermekére.

Amikor felnőttektől azt hallom, hogy nem tudnak táncolni, zongorázni, vagy hímezni, ezért nem csinálják, pedig milyen jó lehet… mindig elgondolkodom rajta, vajon miért gondolják azt az emberek, hogy ezeket a dolgokat az ember eleve tudja. A tudást egymásnak adták át anyák lányaiknak és apák fiaiknak a múltban is, és ha nem tanultuk, nem tudjuk. Nem úgy növünk fel, hogy automatikusan tudjunk dolgokat, ahogy múlnak az évek. Ha viszont elkezdjük gyakorolni, felnőttként is részünkké válhat bármilyen újdonság. Lehet, hogy lassabban, többet gyakorolva, de az nem baj, nem sietünk már vizsgázni, sehová. Kiélvezhetjük a tanulás örömét, amin fiatalként mindig csak túl akartunk lenni, mert azt hittük, majd utána jobb lesz. Pedig valójában a tanulási folyamat a jó, ha hagyunk megfelelő időt rá, hogy ráérezzünk, megérjen bennünk, beépüljön az új készség.

Két kedvenc tevékenységem a mozgásművészetek közül a tai chi, a kreatív alkotások közül pedig a csipkekészítés. Mindkettő olyan dolog, amihez kell sok idő, türelem, és kitartás. Mégis, vagy épp ezért, az emberek általában idősebb korban találkoznak velük, és nekem az átlagnál korábban sikerült.

A tai chit Kínában trandicionálisan hatvan éves koron túl kezdik el tanulni. Egyfelől az egészségre gyakorolt hatása miatt, és mert az ugrálások és kicsavart helyzetek nélkül lassú mozgást akár kilencven évesen is lehet gyakorolni, nem kell lemondani róla, ahogy öregszik a test. Másfelől viszont meg kell hozzá érni. Idősebb korban az ember gondolatai már nem csaponganak úgy az ezer féle tennivaló között, hogy hol kéne most lenni épp, hogy meddig tart még ez, és mit kell utána csinálni, kikkel kell egyeztetni, érte menni a gyereknek, van-e otthon a hűtőben étel, ezer és ezer féle gondolat, ami elvisz a jelen pillanatból. A befelé figyelés képessége, és az a fajta türelem, hogy megvárjuk, míg a helyzet megérik, míg eljön az ideje, és nem akarunk elébe menni a dolgoknak, a későbbi életszakaszok sajátja. Vannak, akik abbahagyják, ha túl korán kezdték el. Ilyenkor később érdemes újra nekifutni. A test amit tanult, nem felejti el, még ha a mozdulatok sorrendjére az agy nem is emlékszik pontosan, a gyakorlás során visszatérnek az emlékek.

A csipkekészítés szintén olyan alkotás, ahol szükség van erre a megérkezésre. Tudni önmagammal lenni, pontosan abban az időpillanatban, ahol épp a mintában tartok. Megtanít, hogy hibázni nem bűn, csak hiba. Tudni kell a hibát visszabontani, újra és újra, nem pedig a sarokban dobni az egészet és csinálni valami mást. Sok asszonyt ismerek, akik a nyugdíjas éveikben kezdtek el csipkeverést tanulni. A kézimunkák is segítenek az egészséget fenntartani, az ujjak mozgatása, és összehangolása a mozgás során az agy rendkívül nagy területét dolgoztatja meg. Hozzá jön még a mintával kapcsolatos figyelem. Újabb és újabb mintákat megalkotni, új alapanyagokat kipróbálni, másoknak segíteni ezt megtanulni, mind, mind  olyan célt ad, amiért érdemes még élni, még itt maradni, megosztani a többiekkel, milyen csodákat lehet alkotni egyetlen cérnaszálból.

Még nincs késő… Kezdd el bátran, amire valaha egy kicsit is indíttatást éreztél, de valami eltántorított tőle, vagy amit sosem próbáltál, mert mikor fiatal voltál még nem is lehetett hallani róla. A tai chi Kínából, az indiai konyhaművészet, a japán ikebana kötés, vagy a perui zenék és táncok pár évtizeddel ezelőtt még nem voltak itthon elérhetők. Miért is ne fedezhetnénk fel akkor most? Teljesen mindegy hány éves vagy, amikor elkezded. Miközben megtanulsz egy tai chi gyakorlatot, vagy elkészíteni egy csipkemotívumot, nagyon sok készség aktiválódik, nagyon sok öröm ébred. Olyan emberekkel együtt pedig, akik Veled gyakorolják, egymást inspirálhatjátok az ötletekkel, a közös élmények megbeszélésével, vagy a közös gyakorlással. Valójában ezek a legnagyobb célok.  Gyere, vágjunk bele!

A Tai chi mint spirituális út

Amikor a Tai chiról beszélünk, megjelenik a képzeletünkben a kínai parkokban lassú mozgássort végző idősebb emberek képe. Vagyis a mozgást, vagy egy fajta tornagyakorlatot azonosítunk vele, melynek gyakorlása egészséges. Időseknek kiváló, hiszen nincs benne ugrás, futás, ezáltal kíméli az ízületeket. Nincsenek benne kitekert testtartások, vagy gyors, hirtelen ritmusú mozdulatok, így képesek végigcsinálni a gyakorlatokat nagyon idős emberek  is. Sőt, a legtöbben Kínában nem is nagyon kezdik el korábban, mint a nyugdíjas évek kezdetén.

Vannak iskolák, ahol erre fektetik a legnagyobb hangsúlyt, és mint mozgásterápiát végzik nap, mint nap, az egészség visszaszerzése, és megőrzése céljából. Különféle mozgásszervi problémákra Kínában orvos írja fel, de az energiaáramlás fokozásával, és helyreállításával sok másféle betegség esetén is hasznos.

Ha a kínaiaknak azt mondjuk Tai chi, nekik erről a szóról nem a mozgás, vagy a harcművészet, hanem a Yin-Yang szimbólum jut eszükbe. Ennek a szimbólumnak ugyanis Tai chi a neve. A Yin-Yang elv, és annak szellemisége, és az, hogy hogyan találjuk meg az egyensúlyukat a mozgásban, az életmódunkban, a világlátásunkban,  fontos része a Tai chi művészetének.

 A taoista bölcsek által több ezer éve létrehozott tudás itatja át, és érhető el rajta keresztül. A test a lélek és a szellem harmóniáját célozza meg a nekik megfelelő gyakorlatokkal, így a spirituális és szellemi út része a Tai chi teljes rendszerének. A testgyakorlás elemei több ezer éves harci művészet elemei. A lélekre az energiarendszeren keresztül a légzés segítségével tudunk hatni, míg a szellemi gyakorlat  a meditáció, melyet mozgásban végzünk. Hatalmas élmény, mikor mindez összeáll, és a három szintnek megfelelő gyakorlatokat  egy időben, egy formagyakorlat közben sikerül megvalósítani.

Nagyon érdekes megismerni a Tai chi mozdulatok közvetlen kapcsolatát a I Ching (Változások könyve) Yin és Yang vonalakból felépülő képeivel, és megkeresni magunkban, és másokban az Öt Elem rendszer által tanított alaptulajdonságokat, és azok egymásra gyakorolt hatásait. Egy idő után ezek az elméletek már nem csak az edzések idejére adnak megfigyelnivalót, hanem szép lassan becsordogálnak az élet minden területére.

Miközben a tai chi formagyakorlatait végezzük, a  folyamatos lassú mozgás közben a test nem zsibbad el, mint ülve, viszont nem is fárad el, mert a mozgássor úgy van összeállítva, hogy míg egyik oldalunk megfeszül, a másik megpihen, és ezen  pulzálás közben az energia folyamatosan áramlik. Ez az energiaáramlás oldja a blokkokat, fenntartja az egész testben az egészséges működést, folyamatos flow élményt ad. Az elmét leköti a mozgásra való figyelés, a test fájdalma nem rántja vissza a gyakorlót a meditatív állapotból, így a közben végzett meditáció sokáig fenntartható.

Vagyis a spirituális és szellemi út a tai chiban a testgyakorlás segítségével valósul meg. A mi iskolánkban elsősorban ezen van a hangsúly, nem gyógyítunk betegeket, nem járunk harci versenyekre, sem bemutatókra. A taoista elméletekre alapozva elindulunk az Úton (Tao), befelé, önmagunkba, és úgy ad a tai chi egyre több és több felfedeznivalót, és élményt mindhárom szinten, ahogyan mi belerakunk magunkból egyre többet a gyakorlásaink során. 

Ha szívesen elindulnál ezen az úton, írj a taichi.kucko@gmail.com címre egy e-mailt a részletekért. 

A Tao titkai a szeretkezésről

A Tao követői már háromezer évvel ezelőtt nyíltan és őszintén tanítottak a szerelemről és a
szexről. Az élet minden területén nagy hangsúlyt fektettek arra, hogyan éljenek egészséges,
hosszú életet, és ehhez használható módszereket dolgoztak ki, legyen az étkezés, életmód,
testgyakorlás, légzés, alvási szokások. Ezek nem tiltások voltak, hanem természetesek, és
örömteliek, mert azon alapultak, hogy megfigyelték az ember testi, lelki és szellemi
működését. A szexuális életre vonatkozó ajánlások egy része is erről szól. Úgy tartották,
egészségesebbek és hosszabb életűek azok, akik jártasak a gyönyör titkaiban. Ám, akik nem,
azoknak hamarabb elfogy a szexuális energiája, és korábban halnak meg, mert az életerőt
elpazarolják a nem megfelelő szex során.

                                                          kép: pixabay.com


Yin és Yang harmóniája

A Tao alapelmélete, hogy a Yin és Yang, a két egymással ellentétes, de egymást támogató, és
egymásból születő minőség harmóniában legyen. Mi volna ehhez megfelelőbb életterület,
mint a nő és a férfi találkozása, és egyesülése? Akkortájt, még arra fókuszáltak az emberek,
hogy a két nem kiegészíti egymást, nő és férfi kapcsolatát nem a harcok jellemezték, mint
később. Világosan látták, hogy a Yin és Yang harmóniája csak akkor táplálja a
szerelmeskedőket, ha az energiacsere teljes mélységében megvalósul, ha mindketten
örömüket lelik benne, és eljutnak a csúcsig. A partnerek energiapályái az ölelés során
összeköttetésbe kerülnek. A nyelvek, és a nemi szervek körré kapcsolják össze
energiapályáikat a két végponton, és ezzel egy közös energiapályát hoznak létre, melyen
ekkor együtt áramlik mindkettőjük energiája, átmosva és felfrissítve egymást. Ennek
gyakorlása erőteljes közös élmény. A férfi a Yang, a nő pedig a Yin esszenciájából ad a
másiknak. Ha a férfi csak önmagával foglalkozik, akár egyedül, akár partnerrel, azt elpazarolt
energiának tartották, mely káros, mivel így csak életerőt veszít anélkül, hogy megkapná a nő
Yin esszenciáját.


Az eredendő energia

Az eredendő, vagy szexuális energiát a természettől a szaporodásra kaptuk, mennyisége az
élet előre haladtával mindkét nemnél fogy. A nők a szaporodásra szánt eredendő energiát a
ciklusuk során veszítik el. Szeretkezés során eredendő energiát kapnak a férfitól, hiszen a
gyermek fogantatásához küldi azt a természet a petesejthez. A nő szervezete tehát befogad, a
gyönyör pillanatában befelé, felfelé húzva pulzál.
A férfiak szervezete éppen ellentétesen működik: a mozgás kifelé küldi a magot, a kiáradás
során nagy mennyiségű eredendő energiát veszítenek. Ezért tiltja a legtöbb szellemi út a
szexuális életet a szerzeteseinek, hogy ezt az erőteljes, és nem pótolható energiát ne
pazarolják el, hanem emeljék a felsőbb energiaközpontjaikba, és szellemi célokra fordítsák.
Ám, hogy ezt megtehessék, szükség volna valamiféle gyakorlatra, ami sok helyen elveszett,
és csak a tiltás maradt meg.
A Tao követői megfigyelték, hogy a férfi kéjérzetének tetőfoka, és a mag kiáradása
szétválasztható. Nem kell lemondania a gyönyörről, amikor nem cél a gyermek életre hívása,
meg tudja tanulni az eredendő energiáját benn tartani. Ennek érdekében egyénileg végezhető,
és szeretkezés közben alkalmazható gyakorlatokat tanítottak. Gyakorlással elérhető, hogy a
szeretkezéstől a férfi nem fárad el, az életenergiája nem vész el, a szexuális aktivitása nem
hagy alább idős korára, és az élete meghosszabbodik.


A test ismerete

A korabeli írások tanítottak arról, a nő milyen jelekkel hívja a férfit, miből tud a férfi
következtetni arra, a nő hol tart éppen, és hogyan kövesse ezeket a jeleket, és építse fel az
együttlét folyamatát. Ismerték a tudást a szenvedélyes csókról, a szeretkezés ritmusáról, és
helyzeteiről. Szinte költői képekkel ábrázolják, hogy a férfi a Jade rúdját a nő reakcióinak
megfelelően mikor mennyire bújtatja mélyre a barlangba, hogyan keresi meg a Vizigesztenye
fogazatának völgyét, és hogyan haladjon előre a nőt gyönyörhöz juttatva. Úgy tartották,
természetes, ha a Jade rúd olykor nem kemény. Pontos tennivalókat követve ez pár perc alatt
javítható, mely azt eredményezte, hogy a férfiak nem féltek tőle, hogy a helyzet állandósulhat.
A nőnek is szól az írás arról, mikor és hogyan szorítsa meg a Jade rúd bizonyos részét, ezzel
segítve a férfit megnyújtani a szeretkezés hosszát. Konkrét leírások vannak olyan
gyakorlatokról is, melyek mindkettőjüket többszörös orgazmushoz tudják juttatni.


A lélek kapcsolódása

Javasolták az úgy nevezett május-szeptember kapcsolatokat. Vagyis azt, hogy nagyon fiatal
férfi, vagy nő nála 35-40 évvel idősebb partnert válasszon. Ez úgy fizikailag, mint lelkileg,
valamint energetikailag is jót tesz mindkettőjüknek, mert az idősebb fél fizikai tulajdonságai,
tapasztalata és megértő magatartása minden területen harmonizálja a fiatal fél túláradó, túl
gyors és még nehezen irányítható működését, miközben kap ebből az erőteljes esszenciából,
amiből neki már kevesebb van.
Rendkívül fontosnak tartották, hogy a szerelmeskedés során nem csak a testek, hanem a
lelkek is megmerítkeznek egymásban. Az érzelmek nélküli szex adhat ugyan élvezetet, de a
valódi extázishoz nem elegendő. Ha az egyesülés során szeretetet adunk a partnerünknek a
középső, lelki energiaközpont erősebben pulzál, ezáltal felhúzza az eredendő energiát az alsó
szexuális központból, és nem engedi azt elveszni. Örömteli együttlétben boldogságot a test
segíségével a lelkünkben érzünk.

Az ölelés mint lelki kapcsolódás

Mikor megszületünk, folyamatos igényünk van rá, hogy a szüleink öleljenek minket. Kisbabaként a táplálék mellett ez a legfontosabb, amit kapunk, az ölelés melege és biztonsága. Ahogy növekszünk, egyre hosszabb időt töltünk nélküle, egyre távolabb kerülünk a szüleinktől, ahogy kezdjük megkeresni és felismerni a saját világunkat. Nem véletlenül kérjük azonban még később, néhány évesen is, hogy anya, vagy apa vegyen fel, szorítson magához, ha máshogy nem megy, hát sírunk érte, hiába mondja azt, hogy ne tegyük, mert már nem vagyunk picik.

                                                        kép: pixabay.com

Aztán elérkezik az idő, mikor fordul a kocka, amikor anya és apa szeretne több ölelést, de ekkor mi már nagynak érezzük magunkat, és egyre kevésbé engedjük ezt nekik. Ettől a ponttól kezdve egyre csökken az érintés és az ölelés az életünkben.  Amikor elérkezik az idő, hogy párkapcsolatunk lesz, akkor a szexualitással összefüggésben újra előkerül az érintés és az ölelés, és ezután szinte kizárólag csak ebben a formában éljük meg.

Megfigyelhetjük az állatok között, a rágcsálók, a nagymacskák, vagy a majmok szeretnek egymáshoz érve, egymást ölelve pihenni, aludni. Cirógatják, vagy nyalogatják egymást, ami nincs összefüggésben a párosodással. Egymáshoz érni biztonságos érzés, nem csak kölyökként. A másik, a többiek testének melegét, elfogadását és jó szándékát érzékelik és éreztetik. Amelyikük ölel, az nem bánt!

Nálunk, embereknél valahogy elveszett, vagy legalábbis erősen lecsökkent az érintés és az ölelés a párkapcsolatokon kívül. Úgy megszoktuk, hogy csak szexuális vággyal összefüggésben érintünk meg más felnőtteket, adunk, és kapunk ölelést, mintha anélkül nem is létezhetne. Valószínűleg a természetes érintés hiánya miatt virágzik az összes masszázstechnika és érintésterápia. Az embereknek már attól a jó érzéstől gyógyul a lelke, és azon át a teste is, hogy egy másik ember abban a kis időben rájuk  figyel, érinti őket, és elfogadja a testük érintését, bármilyenek is legyenek.

Az ölelés spirituális élményéhez visszavezethetnek azok a gyakorlatok, amikor megöleljük a fákat, egyfajta áramlást, feltöltő érzést tapasztalva. Ennél erősebb, ha az állatainkkal kapcsolódunk. Ha megöleljük őket, érezhető, milyen mélységes, önmagunkat átadó, és a másikat elfogadó érzés ez. Az állataink teljes odaadással tudnak belesimulni az ölelésünkbe, szeretetet sugároznak, és mi is boldogságot érzünk.

A szeretet áradása a lélek természetes és alapvető működése.

A házi kedvenceink bíznak bennünk, de úgy tűnik, mi, emberek nem bízunk ennyire egymásban. Sokszor a szeretet átadásától és elfogadásától jobban félünk, mint a harcok általi lelki sebektől, mintha a többi ember oroszlán volna, aki megharap, ha megérintjük. Talán a félelemnek oka az is, hogy ha nem akarunk szexuális kapcsolatot a másiktól, nem közeledünk, pláne nem érintjük meg, nehogy a másik félreértse. Mert félreértené, hiszen fiatal felnőtt kora óta csak szexuális kapcsolatban érintették és ölelték…

Mikor két ember megöleli egymást, nem csak a testük ér össze, az érintés segítségével a lelkük is összekapcsolódik, és mozdulataik ezeket az üzeneteket továbbítják egymásnak:

Nyitott vagyok arra, aki vagy.

Ráhangolódom a valódi lényedre.

Elfogadlak ilyennek, amilyen vagy.

Értelek, és megértelek.

Bízom Benned, és bízhatsz bennem.

Közel engedlek a legmélyebb önmagamhoz.

A két lélek elmélyülése egymásban semmihez sem hasonlítható, boldog érzés. A magyar nyelv szavai csodálatosan leírják, hogy mikor boldogok vagyunk, egy ÖNfeledt állapot jön létre, amikor az ént feldjük, azt, ami egyedivé, és ezáltal különbözővé tesz bennünket. Megengedjük MAGunknak, lényünk magjának: a lelkünknek, hogy egy rövid ölelés idejére MI-vé kapcsolódjon össze, és együtt lélegezzen. A közös LéleKzés segíti a szeretet akadálytalan áramlását. 

A találkozásaink nem véletlenek

Mondják, aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik. Valóban pontos ez így?

Egy történet jut eszembe az emberről, aki betegen feküdt a kórházban, és a hozzá érkező orvosnak azt mondta, nem kell őt megműteni, mert Isten vigyáz rá, és meg fog gyógyulni. Majd másik és harmadik orvos érkezett, és ajánlott fel különféle gyógymódokat, de a beteg kitartott annál, hogy nincs szüksége rájuk. Aztán, amikor meghalt, és találkozott Istennel, kérdőre vonta, hogyhogy nem gyógyult meg, miért nem segített?Isten erre azt válaszolta: A világ legjobb orvosait küldtem Hozzád segítségül…

                  

                                                        kép:pixabay.com

A kérdést legtöbbször így hallom az emberektől: Sors, vagy szabad akarat? Holott a kettő együtt van jelen: Az Tao működése bennünk, és a világunkban különféleképpen nyilvánul meg. A világegyetem természeti törvények alapján működik. Ezek a természeti törvények megszabják a kereteket, melyekben működhetnek a dolgok, az élőlények, a folyamatok, és a  kapcsolatok. De ezeken a kereteken belül van szabad akaratunk, szabad választásunk.

A karmáról az az elterjedt nézet, hogy büntetést jelent, hogy ha rosszat tettünk, azt majd visszakapjuk. A karma valójában egy természeti törvény, maga a  szó tettet, cselekedetet jelent. Minden tettünk okozat, és egyben ok is, mely ismét okozatot generál. Mindegyik, nem csak a rosszak, a jók is. A karma, mint természeti törvény összevonzza azokat a lelkeket, akiknek dolguk van egymással, félbehagytak valamit korábban. Megteremti a körülményeket az újabb találkozáshoz.

Nem kell feltétlenül reinkarnációban gondolkodni, a mostani életünkben is megfigyelhető a karma működése. Nem egy ilyen példa volt az életemben, és biztos vagyok benne, hogy mindenki talál hasonlót, ha visszaemlékszik élete találkozásaira. Ha találkozunk valakivel, érezzük, hogy dolgunk van-e vele. És ha azután valamiért elmentünk egymás mellett, a karma „elintézi” az újabb, vagy akár sokadik találkozást. Van, hogy egészen váratlan és hihetetlen módokon, egészen addig, míg a történetét nem folytatja a két ember.

És vajon miért is nem folytatják, amit valaha félbehagytak, ha a karma törvénye megteremtette a folytatás körülményeit, és összehozta újra a találkozást? Mert mindkettőjüknek van szabad akarata is. Nem csak a természeti törvény írja meg a történeteinket a sorsunk könyvében. A természeti törvény adja a kereteket, összehozza a körülményeket, a találkozásokat. Megesik, hogy mindketten erősen, és megmagyarázhatatlanul érzik, hogy igen, volna dolguk egymással, de valamelyikük azt valamiért nem akarja épp. Ekkor a történet nem folytatódik. Az ilyen emberrel a karma újra és újra össze fogja hozni a találkozást, egészen addig, míg mindketten igent nem mondanak a folytatásra.

A találkozásaink nem véletlenek. De hogy mit kezdünk a találkozással, az már rajtunk múlik. Így nem igaz, hogy aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. Ha a történet bármely szereplője úgy dönt, hogy: most nem, akkor nem fog megtörténni. Most nem…

Más szóval, hogy ki kerül be az életünkbe, azt a karma határozza meg, de hogy kinek engedjük, hogy benne maradjon, azt szabad akarattal döntjük el.