Belesimulva a természetbe

Az ember a természet része, de az idők során messze került tőle. Az ember mindig mindent jobban tud, pontosabban úgy véli, hogy jobban tudja, mint az erők, amelyek a bolygónk teljes élővilágát működtetik már sok ezer éve. Az ember mindig csak az aktuális érdekét nézi. A világ egy részletét látja a saját szemszögéből, az adott pillanatban. Kivágja a fát, ha termőföld kell, kiirtja a kártevőt a vetésből, és nem foglalkozik azzal, hány madárfaj nem jut így élelemhez, és sorolhatnám.

              Az ember hatalma nagyobb, mint a látószöge, amivel a világot figyeli.

        kép: pixabay.com

Az oroszlán elejt egy antilopot, azzal jóllakik ő, a párja a négy kölyök, és még néhány dögevő és keselyű, valamint a rovarok. Majd lefekszik aludni, miközben az antilopcsorda a közelben békésen legelészik. Nem öl újra, míg nincs szüksége rá. Ezzel szemben az ember többet vesz el a természettől, mint amennyire épp szüksége van, tartósítja, eladja a felesleget, az érte kapott bevétel pedig legyen minél több, ez a fontos számára.

Megbomlik a rend, ha belenyúlunk

A Földön élő összes élőlény a természeti törvények irányításával éli az életét. Az Isteni törvények finom egyensúlyt tartanak fenn az élővilágban. Ha valahol felborul az egyensúly, a természet próbál lépést tartani, és szükség esetén változások történnek. Megfigyelhető, hogy a pici halak, akik táplálékul szolgálnak a nagyobbaknak, sokkal többen  születnek adott idő alatt, mint ragadozó társaik. Ha valamilyen okból megfogyatkozik a létszám, kevesebb ragadozó születik. Észszerű rend az, amibe az ember beleszólt, és a változtatásainak következményeit ő maga sem tudja helyrehozni. Amint megpróbálja, és csak a problematikus részre figyel, az ott elindított változtatás ismét hatással lesz minden másra is, ami majd azon a területen bontja meg a harmóniát. Amit majd újra rendbe kéne hozni valahogy, és ez így folytatódik tovább.

Emlékszem néhány évtizeddel ezelőtt a szívószálat szalmaszálnak hívták, mert szalmából készült, de lecseréltük az alapanyagát. Nem oly rég volt, hogy a papírcsomagolást cseréltük le műanyagra, és szóba került, hogy szűnjön meg a papírtörlő és papír zsebkendő is, hogy védjük a fákat, az erdőket. Azzal akkor kevéssé sikerült foglalkozni, hogy a műanyag majd hová kerül, hasznosul-e újra, és ha nem, akkor hogy tűnik el a Földről. Amikor változtatunk valamin, nem vesszük figyelembe, hogy annak következményeivel mit kezdünk majd. Most

úgy tűnik, visszatérünk a papírcsomagoláshoz, bár az eltelt harminc évben nem lett több az erdő, és nem is nő meg gyorsabban, hogy a megnövekedett igényekhez alkalmazkodni tudjon, de legalább már a papír újrahasznosításában előbbre vagyunk.

Természeti népek élete kapcsán lehet arról olvasni, hogy hogyan figyeltek arra, hogy visszaadják a természetnek, amit elvettek tőle, hogy úgy hagyják maguk mögött az erdőt, vagy a földeket, ahogyan kapták. Valahogy ez a harmóniára való érzékenység elveszett, mert az ember kiszakadt a természetből, saját törvényeket alkotott magának, pedig a természeti törvények tökéletesen működtetik a világ összes lényének életét, az emberét is. Saját városokat épített, ahol már nem vette körül az élővilág, leginkább csak más emberek.

Van mód mégis visszatalálni valahogy a természetbe? Oda, ahol az ember helye eredetileg volt, hogy tevékenységünkkel segítsük a teljesség működését? Hogyan érezhetjük meg, hogy hol a helyünk a természetes áramlásban?

Személyes tapasztalatok

Amikor elkezdtem tai chival és kínai filozófiával foglalkozni, alapvető felismerés volt, hogy a régmúltban élt emberek, akik ezeket a rendszereket megalkották, megfigyelték a természet működését, az azt irányító erőket, és azoknak megfelelően alakították a saját életüket is.

Miközben tai chit gyakorlok  egy parkban, egy áramlás része vagyok, és amit ekkor érzékelni lehet, mai divatos szóval élve flow élménynek hívnak. Nagyon sokféle mozgásformát kipróbáltam, és gyakoroltam már. Más típusú testmozgások során sosem éreztem hasonlót. Amikor egy mozdulatot ismételgetek (torna típusú mozgások), a mozgás nem folyamatos, minden mozdulatnak eleje és vége van, az ismétlések pedig monotonná teszik számomra a gyakorlást. A sokféle mozdulat különféle sebességű váltakozása ( pl. táncok) nagyon élvezetes, különösen, ha többen veszünk részt benne, az energiát megosztjuk, kicseréljük, szórjuk, és kapunk másoktól, de az áramlás nem összefüggő. Az ülve, vagy egy póz kitartása közben végzett meditációban  (spirituális gyakorlatok, illetve a  jóga mozgásvilága) az energia koncentrálódik a statikusság miatt, és akkor oldódik, és mozgásba lendül újra,  amikor a mozdulat változik.

Az áramlás élményéhez a tai chi lassú, folyamatos mozgástechnikája kell, melyben a sebesség nem változik, két mozdulat között nincs megállás, és szünet. A lassú mozgás mivel nem fárasztó, nem fájdalmas, lehetővé teszi hosszú formagyakorlatok elvégzését. Eközben meditatív tudatállapotban lehet maradni, nagyon sokáig úgy, hogy a test sehol nem zsibbad el, mint ülve, nem fárad el, mint erőteljesebb mozgást végezve. Így tehát a figyelem a szellemi gyakorláson tartható, valamint annak érzékelésén, mi történik bennünk, körülöttünk, és mindez hogyan kapcsolódik egymáshoz.

A tai chi forma gyakorlása közben érzékelem, ahogy a természet részévé válok, és a természet a részemmé válik. Tudatában vagyok mindannak, ami körülöttem történik. Amikor jóval nagyobb sebességgel elszalad mellettem egy kutya, egy futó ember, vagy egy biciklis, olyan érzés, mintha egy másik dimenzióban is lennék, nem csak ott, ahol ők. A lassú mozgás és a meditatív tudatállapot lehetővé teszi, hogy egyszerre sokkal több dolog érjen el hozzám és érintsen meg. Hallom és látom a levelek táncát a fákon, szinte érzem ahogy együtt lélegeznek velem. A madárcsicsergés  is egy darabkájává válik a formagyakorlatomnak. Egy hosszabb gyakorlás során érzékelem, hogyan változik az érzet, a rezgés, az energia körülöttem, ahogyan a természet követi az idő változását. A gyakorlásom elején a Nap még fenn van az égen,  élesek a színek, magas a hőmérséklet, és ahogy telik az idő a Nap ereje csökken, tűzszínű lesz a táj, majd apránként besötétedik, csökken a meleg, csendesednek a természet hangjai. Összehangolódom a megváltozott környezettel.  A tudatosságom kitágul. Ekkor a  személyiségem helyett a lényem határtalan  részével vagyok képes látni és érzékelni. Sokkal részletesebben és átfogóbban érzékelem a világot, annak  jóval nagyobb részét, mint a hétköznapi élet során, amikor a világ egy kis részére kell fókuszálni.

Az élet többi területe is megváltozik

Idővel az élmény nem szűnik meg a gyakorlás végén, apránként átitatja a hétköznapokat is.

Néhány év tai chi gyakorlás nyomán minden tevékenység egyfajta meditáció lehet, tudatossá válunk felőle, hogy egy rendszer részeként, egy folyamat áramlásában vagyunk éppen. Nem az akarat vezet már, sokszor erőszakkal megváltoztatva a természet rendjét, vagy ellenállva neki, hiszen ez sok energiát emészt fel, és sok szenvedést okoz. Egyszerű példa, hogy ha tudjuk, merre folyik a folyó, plusz erőfeszítés nélkül, gyorsan fogunk haladni, ha felhasználjuk a segítségét. Ha a folyás irányába haladunk, és nem a sodrás ellen evezünk.

Ha ilyen egyszerűen átlátnánk az életünk  folyamatait is, legtöbbször elég volna csak elfogadni, amit a természeti törvények számunkra összerendeznek.  Ahogy a gyakorlás során ez a fajta érzékenység megnő, és a tudatosság kitágul, lehetővé válik, hogy átlássuk, hogy hol tartunk egy folyamatban, és csak olyan tevékenységeket és dolgokat választunk majd, ami ezt nem csorbítja, hanem segíti.

Ha szeretnél a tai chi segítségével az áramlás részesévé válni, és megtapasztalni mindezt, írj egy mailt a taichi.kucko@gmail.com  címre a részletekért.  Szeretettel várlak!